Karácsonyi receptek

Szerző: Zöld Máté • 2008. dec., 5. • Kategória: Receptek

Rózsavizes limonádé
Citromos vízhez néhány csöpp mézet és rózsavizet keverve finom frissítő aperitifet kapunk.

Gyógyító tea varázs
1 teáskanál frissen aprított gyömbért, 1 kávéskanál édesgyökeret és 1 kisebb rúd fahéjat 1 liter vízben 10 percig főzünk (forrástól számítva, kis lángon, fedő alatt). Illatos, erősítő főzet, megfázás esetén különösen ajánlott. Aki az édesgyökér sajátos ízét nem kedveli, helyettesítse szegfűszeggel, és kevés mézzel édesítse a teát. A gyógyteákat nem inni, hanem „enni” kell, apró kortyonként lenyelve.

Tengeri leves
3 lap Nori algát apróra vágunk, és 20 percre beáztatunk 2 liter vízbe. 1 nagy fej apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megdinsztelünk, a tűzről levéve 1-2 csipet gyömbérrel és 1-2 teáskanál édesnemes pirospaprikával fűszerezzük, a tűzre visszatéve felöntjük a vízbe áztatott algával, felforraljuk, végül 5-6 dkg pirított kukoricagrízt keverünk bele, és 1-2 percig még főzzük. Az íze olyan, mint a halászléé. Ízlés szerint tengeri sóval, szójaszósszal vagy pritaminpaprika sűrítménnyel ízesítjük.    

Téli saláta
1 dl hidegen sajtolt olíva vagy napraforgóolajban elkeverünk 1 teáskanál őrölt köményt, 1 csokor apróra vágott petrezselymet, 1 kisebb fej aprított édesköményt, 1 közepes fej aprított lilahagymát, reszelt tormát – ugyanannyi reszelt alma hozzáadásával növeljük a hatását, de elvesszük az erejét – és 1-2 db nyers, kefével megtisztított apróra reszelt bio répát és céklát (ha nem bio termesztésű, akkor érdemes meghámozni, mert nemcsak a vitaminok, de a vegyszer-maradványok is leginkább a héjban és közvetlenül alatta találhatók). Pirított szezám- és/vagy napraforgómaggal fogyasztjuk.

Mákos/diós beigli
60 dkg teljes kiőrlésű lisztet (1/3 búza vagy Graham, 1/3 rozs, 1/3 durum sima) 1 kávéskanál szódabikarbónával alaposan összekeverünk. 4 evőkanál mézet kevés langyos vízzel felolvasztunk kicsit, majd 1 dl olajjal együtt apránként hozzáöntjük a liszthez, szükség szerint langyos víz hozzáadásával, és jól nyújtható tésztát gyúrunk belőle. Letakarva pihentetjük. A töltelék alapanyagokból – 25 dkg darált mák/dió, méz ízlés szerint, langyos víz, fahéj, áztatott mazsola, leheletnyi őrölt szegfűszeg – jól kenhető tölteléket keverünk, amit reszelt almával dúsíthatunk. A tésztát 4 részre osztjuk, vékonyra nyújtjuk, lehetőleg négyzetes formára, és megkenjük a töltelékekkel. Vékonyan olajozott tepsibe tesszük, fél órát pihentetjük, előmelegített közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük.

Karobos datolyacsemege
Kókuszzsírt, pálmavajat, vagy hasonló növényi margarint (pl. Alsan, Provamel) megolvasztunk és annyi karobport keverünk bele, hogy sűrűn folyó legyen. Mielőtt a máz kezd megkötni, a kimagozott és mogyoróval, kesudióval vagy mandulával töltött datolyaszemeket beleforgatjuk, és hűtőbe tesszük, míg teljesen megdermed. Arany vagy ezüstpapírba csomagolva helyettesítheti a szaloncukrot is a karácsonyfán.

A rendkívül tápláló karob magyar neve szentjánoskenyér, ugyanis ez volt Keresztelő Szent János eledele (Máté 3,4) a júdeai sivatagban. A Bibliában úgy szerepel, hogy sáskát és vadmézet evett, mert az eredeti héber és a latinra fordított Vulgata ugyanazt a szót használja e két dologra, mivel a karob barna kiszáradt hüvelytermése pont úgy néz ki, mint a sáska.

Kapcsolódó anyagaink:

  1. Cukkinifőzelék gabonafasírttal
  2. Nyárvégi receptek Zöld Nagyitól
  3. Téli saláták
  4. Gyümölcsös köles Zöld Nagyitól
  5. Zöld Nagyi ötletei az ünnepi menü összeállításához
Cimkézett: , , , , ,

Zöld Máté a bejegyzés írója, magáról ezt árulja el:
Bejegyzéseim Zöld Máté

Szólj hozzá!