14 évvel ezelőtt, 20 éves koromban kezdődött: büdösnek találtam bizonyos dolgokat – a disznósajtot, a löncshúst és a felvágottakat. Másokat meg egyszerűen ehetetlennek és ihatatlannak: pl. a pacalt, a disznóhúst, a főtt marhahúst vagy az ecetet, a kólát és a szprájtot. Nem mondta senki, hogy egészségtelen, vagy hogy nem tesz jót a szellemi fejlődésemnek; egyszerűen nem volt gusztusom hozzá, így aztán szépen elhagytam ezeket az étrendemből.

Egyelőre ennyi történt, 1-2 évig mellőztem ezeket, de minden mást jóízűen befaltam, igaz húsféléből egyre kevesebbet fogyasztottam. Aztán – mivel imádok antikváriumba járni – valahogy megtaláltak olyan könyvek, amik a természetes életmódról szólnak. Oláh Andor és Ferencsik István írásai. Felkeltették a kíváncsiságomat. Rádöbbentettek, hogy egysíkú a táplálkozásom; hogy a krumplin, a fehér rizsen meg a tésztán kívül is van élet/étel. Hogy rengeteg növény, amit a „konyhaművészet” csak főve mer az asztalra tenni, nyersen is fogyasztható, sőt, úgy van igazán íze (pl. a brokkoli, a cékla vagy a káposzta). Rájöttem, hogy a „hagyományos” konyha tönkreteszi az ízeket (ecettel, cukorral, főzéssel). Elkezdtem érezni a natúr ÍZEKET.

Szép fokozatosan elhagytam a húsokat, száműztem a fehér cukrot, a cukrozott süteményeket, édességeket, üdítőket, és az alkoholt, jelentősen csökkentettem a konyhasó és a fekete bors használatát, és a tejtermékeket is. Sőt, néhány évig teljesen vegán étrenden éltem.

Azzá leszel, amit eszel

Mindeközben elkezdtem ismerkedni olyan ételekkel, amikről korábban azt gondoltam, csak a madarak meg a vademberek eszik. Megszerettem a kölest (mézzel, mákkal, mazsolával, fahéjjal), a hajdinát (picit pirítva, zsenge zöldborsóval, sok hagymával), a rukolát (nyersen, magában, és minden salátához, korlátlan mennyiségben), a csalánt (teaként és főzelékként), az avokádót (vörös-, és fokhagymával, citrommal és olívaolajjal), a homoktövis levét, a csipkebogyó teát, a tönkölybúzát, a rozst, a barnarizst és az árpát, a csicsókát és a hokkaido tököt. És már nem kívántam egyáltalán a húsokat (a halat sem), a fehérített cukrot és a cukrász-, meg  péksüteményeket, vagy a savanyúságokat. A környezetemben – mikor látták, hogy visszautasítom ezeket – szörnyülködtek, és azt kérdezték: Te jó ég, akkor mit eszel? Magokat? Miközben soha még olyan sokféle ízt és zamatot nem éreztem, soha életemben ennyire változatosan és táplálóan még nem ettem, még a családom is félteni kezdett – az ismeretlentől.

Szóval az ízekkel kezdődött minden, aztán jött a javuló közérzet. Megszűntek az ebédkatasztrófák – a nehezen emészthető falatok korábban sokszor ”kiütöttek”: lezuhant a vérnyomásom, belassultam, nem forogtak elmémben a fogaskerekek. Könnyebbnek, derűsebbnek éreztem magamat, és közben egyre több olyan könyv került a kezembe, ami az ember testi-lelki és szellemi harmóniájával foglalkozott. Jobban éreztem magamat a bőrömben, kevésbé, szinte alig kaptam el a menetrendszerinti náthás betegségeket (régebben ezek rendre leterítettek). Az állatokra pedig már csak úgy tudtam nézni, mint a barátaimra, vagy kistestvéreimre, és képtelen lettem volna akár tevőlegesen, akár közvetve elviselni feláldozásukat a gasztronómia oltárán.

Az egészségügyi és etikai aspektust csak később egészítették ki a szellemi, környezeti és gazdasági ellenérvek. Csak később olvastam a húsevés környezeti terheléseiről, energia és vízigényes előállításának körülményeiről. De ezekről majd a következő részben írok…

Kapcsolódó anyagaink:

1. Miért és hogyan lett vega Zöld Máté? II. rész
2. Apró örömök az életben: saját készítésű virág dezodor és “nutellás” kézkrém
3. Így gyógyul Zöld Máté (influenzából)
4. Járványveszély! Zöld Máté alternatív megelőző cselei
5. Zöldséges rizsa, zöldséges rizottó vagy ahogy akarod (full bio)