Szelektív szemétgyűjtő – szennyvizeink védelmében
Szerző: Molnár Dániel • 2009. szept., 28. • Kategória: OtthonA Budapest Központi Szennyvíztiszító egy éves próbaüzeme augusztusban elindult. Ahhoz , hogy ez a rendszer jól tudjon működni, nekünk is segíteni kell.
Elképesztő, hogy régebben mi minden jutott a csatornákba. Találtak minden olyan eszközt, amelyet le lehet szuszakolni a lefolyón, mint borotvák, ékszerek, golflabda és persze kisebb állatokat, még kutyákat is. (Érdemes megjegyezni, hogy ha valami értékünk kerül bele a lefolyóba és nem állítja meg a szifon, akkor a Fővárosi Csatornázási Művek. még mindig segíthet, állítólag még Horthy Miklós feleségének gyűrűjét is előkerítették.)
A szeptember 19-én tartott Élő Duna fesztiválon osztogatott tájékoztatókból képet kaphatunk az új rendszer működéséről, amely 95 %-ban fogja megtisztítani a főváros szennyvizét.
Első körben rácsszűrőkkel eltávolítják a nagyobb darabokat, majd homokfogóban ülepítik a homokot és zsírfogókkal eltávolítják a felszínen úszó zsiradékot. A harmadik lépésben nagy ún. reaktortartályokban, baktériumokkal megtisztítják a vizet az oldott szerves anyagoktól, végül pedig a nehézfémektől és a foszfortól szabadítják meg az ekkor már egészen tiszta vizet.
Jó lenne, ha az új rendszer működését minél kevesebb nem odavaló anyag zavarná. Figyeljünk oda, hogy a szilárd hulladék mellett az alábbiak se a lefolyóba kössenek ki:
- használt étolaj
- ételmaradékok (mert ez táplálék a csatornában lakó állatoknak, így mi is hozzájárulhatunk a populációjuk növekedéséhez)
- gyógyszerek és mindenféle vegyszerek (ezt az új rendszer sem fogja kiszűrni, így ha ezek a csatornahálózatba kerülnek, akkor magunkat is mérgezzük a hatóanyagaikkal)
- oldószerek és festékek (ezek a csatorna működését veszélyeztetik, akár dugulást is okozhatnak, ha egyszer baj történik, akkor lehet, hogy pont nálunk fog feltörni a szennyvíz)
Ehelyett ezeket a veszélyes anyagokat inkább gyűjtsük külön és szállítsuk el valamelyik lakossági hulladékudvarba illetve az önkormányzat által szervezett hulladékgyűjtésekre.
Így mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy a Duna újból élő folyó legyen és visszaköltözzenek a halak a fővárosi szakaszra is. (Bár a képen látható viza (makett) tudomásom szerint nem fog visszatelepülni a fővárosi Dunába, ugyanis a Vaskapu erőmű miatt, egyszerűen nem tud felúszni a folyón.)

A vizát várják vissza a Dunába
Lakossági hulladékgyűjtő udvarok Budapesten:
Nyitva tartás: hétfőtől – péntekig: 10-18-ig, szombaton: 8-14-ig
III., Testvérhegyi út 10/a, Tel.: 439-2351
IV., Ugró Gyula sor 1-3., Tel.: 230-2644
IV., Zichy Mihály u. – Istvántelki út sarok, Tel.: 370-9863
VIII., Sárkány u. 5., Tel.: 210-5995
IX., Ecseri út 9., Tel.: 280-6664
X., Fehér köz 2., Tel.: 06 30 581-72-54
XI., Bánk bán u. 8-10., Tel.: 464-5907
XIII., Tatai út 96., Tel.: 329-8437
XIV., Füredi út 74., Tel.: 222-5552
XV., Károlyi S. u. 119., Tel.: 305-2429
XV., Zsókavár u. végénél (a 65. szám után), Tel.: 410-5340
XVI., Csömöri út 2-4., Tel.: 405-4584
XVII., Gyökér köz 4., Tel.: 259-1691
XXI., Bajáki Ferenc u. 86., Tel.: 420-7710
Kapcsolódó anyagaink:
Molnár Dániel a bejegyzés írója, magáról ezt árulja el:
Bejegyzéseim Molnár Dániel

2 kérdés merült fel bennem: 1. mit csinájak a használt olajjal? azt is visszaveszik a hulladékterakóban? 2. mit csináljak a kajamaradékkal, ha véletlenül akad? (múltkor megromlott a cukkínifőzelék sajnos, és én is olvastam, h nem kéne lehúzni a vécén, de akkor meg mit csináljak vele?)
a vizához és a telepítés lehetőségeiről itt van egy érdekes írás: http://www.horgasszunk.hu/viza.html
@biokalóz: a használt olajat átveszik a hulladékgyűjtő udvarokban. Az ételmaradék bonyolultabb kérdés, mert az nem veszik át, illetve a komposztba sem ajánlatos beletenni. Marad a kommunális hulladék. Ha nagyobb mennyiségben van, akkor vannak olyan cégek, amelyek elszállítják ezeket, persze ez csak menzák esetében működőképes.
Máté egyéb ötlet esetleg?
A Vizát a Dunába projektről itt lehet részletesebben olvasni: http://www.hallepcso-fishpass.eu/
elnézést, kicsit kiestem a forgásból, észre se vettem, hogy megszólíttattam :)) ha három gyerek egyszerre beteg, minden – kis túlzással – borul az életemben :((
ötleteim vannak:
1. amíg volt kutyám, ő mindig, minden kajamaradékot felfalt (szinte vega volt a lelkem:). Ritkán használok sütő olajat, ha igen, akkor is csak 1-2-szer, utána a kutyusnak mindig bekevertem, amiért mindig hálás volt (főleg télen). amúgy megy a biofilternek vagy hulladékudvarba, az teljesen jó (itt nálunk pl. a helyi óvoda gyűjti. ha egy társaság rászerveződik, vagyis nagyobb mennyiség jön össze, akkor már helybe kimegy a biofilter és elviszi, ha jól tudom)
2. szomszéd kutya? környéken valaki állattartó?
3. az 1-2 napos maradékokat mindig újrahasznosítom: gabonafasírt vagy valamilyen kence lesz belőlük – átalakulnak, módosulnak, és mindjárt csábítóbbak…
4. végső soron, és nagyon ritkán (főleg ha romlott) nálam megy a kajamaradék komposztba. Ez ugye a nem kívánatos kóbor állatok oda szokása miatt nem ajánlatos. Nálunk nem keletkezik csont, meg husimaradék, csak zöldek, ez ugye eleve kisebb rizikófaktor…
5. egyszóval nem szabad maradékra dolgozni (tudatos vásárlás, tudatos főzöcske:)!!