Pestó
Szerző: Molnár Dániel • 2009. nov., 8. • Kategória: ReceptekNemrégiben leszedtem az idei év utolsó, városi erkélyen termett bazsalikom leveleit. Lett egy nagy adag. Mi más is készülhetett volna belőle, mint az egyik legegyszerűbb, legnépszerűbb olaszos ínyencség: pestó.
Pestó persze nem csak genovai létezik (én azt készítettem), hanem számtalan változat készíthető, tavaszal akár még medvehagymásat is csinálhatunk.
A genovai pestó hozzávalói: friss bazsalikomlevél jópár maroknyi, 2-3 gerezd fokhagyma, olivaolaj, fenyőmag, só és bors, valamint parmezán (ne tegyünk bele trappistát, nem éri meg).
Turmixgépben és mozsárban egyaránt összemixelhetjük a hozzávalókat, én az utóbbi, rusztikusabb megoldást választottam. Először törjük össze a fenyőmagokat, majd a bazsalikomot tegyük hozzá, ezután öntsük fel lassan, folyamatos morzsolgatás közben, olivaolajjal, majd a végén tegyük bele a sajtot, sót és borsot. A képen látható az eredmény.
Az elkészült végeredményt tolltésztával fogyasztottam, de kipróbálhatjuk sütőtökkel is, annak úgyis itt van a szezonja. A tökök öblös részébe (ha nincs öblös rész, akkor csináljunk. Tegyünk egy evőkanál a sütés vége felé. Ne nyomorgassuk nagy hőfokon a pestót sokáig, mert nem tesz jót neki.
Kapcsolódó anyagaink:
Molnár Dániel a bejegyzés írója, magáról ezt árulja el:
Bejegyzéseim Molnár Dániel


