Gyömbéres mézeskalács
Szerző: Zöld Máté • 2009. nov., 16. • Kategória: Otthon, ReceptekMár most elkészítheted saját mézeskalács huszárodat vagy menyecskédet, táltos paripádat, mesebeli házikódat. A mézeskalács hosszú ideig eltartható. Ahhoz, hogy finom puha legyen, kisütés után tedd kekszes, vagy valamilyen fémdobozba, és helyezz mellé egy gerezd almát.
Hozzávalók:
- 20 dkg liszt
- fél teáskanál szódabikarbóna
- 1 teáskanál őrölt gyömbér
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- 10 dkg méz
- 8 dkg vaj
Elkészítése:
Tegyük egy tálba az első négy hozzávalót. Morzsoljuk el vele a vajat, majd öntsük hozzá a mézet. Addig gyúrjuk, míg szilárd tésztát kapunk. Letakarva tegyük be a hűtőbe legalább fél órára. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, majd nyújtsuk szép vékonyra a tésztát és tetszőleges formájú kekszeket vagy formákat készítsünk belőle. Kivajazott sütőlapra tegyük és süssük meg, de ügyeljünk, hogy ne égjenek meg. Gyorsan sül!!!
Tippek díszítéshez
Díszíthetjük
- magokkal (lenmag, tökmag, szezámmag, napraforgómag stb.)
- citromlében elkevert cukormázzal
1 dl citromléhez annyi – lehetőleg nád- vagy valamilyen barna – cukrot adjunk, hogy megálljon benne a kanál; a cukormázat egy kevés céklalével színezhetjük is- kis tükörrel (nagy szívet :-).
Díszítés előtt megkenheted egy kis citromléval, hogy szép fényes legyen.
Kapcsolódó anyagaink:




