Nézzük csak az újévi fogadalmakat! Mottó: az energia nem vész el, csak átalakul…

Szerző: Zöld Máté • 2010. jan., 25. • Kategória: Egészség

Kezdem azzal, hogy az első fogadalmamat (ugye, ami a jobb lábamat illeti) rögtön elbuktam – pontosabban halasztanom kellett… khmmm… de ez tényleg vis maior volt: az időjárás, a kemény és kopogós, csípős és csúszós januári tél. Annak a pár vasembernek, aki még ilyen időben is nyeregbe száll, és két keréken rója az utakat, hatalmas respekt, innen a fotelből.

Maradjunk annyiban, hogy várom/várjuk a jobb időt. Addig is, hogy ne essek villámgyorsan blamába: spinningelni fogok. Próbáltátok már? Én még nem, és kicsit izgulok is amiatt, hogy milyen lehet egy teremben biciklizni. De mivel a párom imádja, nem is értem, hogyhogy nem jutott előbb eszembe. Holnap kezdek. Ígérem, beszámolok róla.

LOST: ÉVSZAKOK

Persze örülök is a télnek. Hosszú évek óta most először éreztem úgy, hogy mégis megvannak az elveszettnek hitt évszakok: napos és hosszú volt a nyár, mint egy vénasszony élettörténete; majd színpompás, gazdag, barátságosan meleg volt az ősz; és most igazi telünk van: hóember-építős, csúszkálós, néha csontig hatoló széllel. És hólapátolással, ami egészen hasonló ahhoz az érzéshez, amikor forró gőzfürdőben hideg zuhanyt veszel. Vérpezsdítő és frissítő.

PÖRÖGJ HIDEG-MELEG VÁLTÓFÜRDŐVEL!

Persze a második fogadalmam is átalakult: túl fáradtnak érzem magamat esténként ahhoz, hogy a lábaimat is megmossam. Ehelyett rákaptam megint a reggeli váltózuhanyra, amely – garantálom – jobb, mint bármilyen kávé. A koffein sajnos nem csak felpörget, hanem fel is kavar; és elég gyorsan elejt. A tea hatóanyagára (a teinre) már sokkal jobban reagál a szervezetem, gondolom azért, mert kevésbé meredek az emelkedés és a zuhanás része is, és tartósabban élénkít a kávénál. Ennek ellenére továbbra sem iszom fekete teát, mert olyan hihetetlenül sok felfedeznivalóm van még a gyógynövény-, gyümölcs- és zöld teák birodalmában. Hétvégi élvezetként pedig marad a jó öreg gabonakávé (árpa, rozs, maláta, cikória, tönköly), gabonatejjel (rizs- és zabitallal).

A többi fogadalmammal jól állok. Ezekről hamarosan be is számolok…

Ha valaki tényleg kipróbálja a váltózuhanyt, nem fog csalódni… de azért legyen óvatos!

Tippek:

  • Kezdd langyos – hűvös párosítással!
  • Először csak pár apró váltást csinálj!
  • Mindig a hideggel (a hidegebbel) fejezd be a tussolást, akkor is ha ez látszólag kellemetlen!
  • A hideg vízben csak rövid ideig tartózkodj, a meleg (forró) lehet hosszabb. A hidegnek az ellenpontozás, az ellenhatás a lényege, ha többet veszel belőle, megfázít, meggyengít, ahelyett, hogy megacélozna, megerősítene…
  • Kiegészítheted frottírozással (ledörzsöléssel), amit szintén a hidegben kell végezni, mindig a szív felé haladva (luffa szivaccsal vagy egy durvább frottírtörölközővel). Ez segíti a kiválasztó szervek (főleg a máj) munkáját, méregtelenít, frissíti és megszépíti a bőrödet.
  • Magához a mosakodáshoz érdemes növényi eredetű szappant, tusfürdőt használni, az nem tömíti el a bőrpórusaidat!

Kapcsolódó anyagaink:

  1. Víz, víz, tiszta víz II. – Gyógyító lemosások, vízkúra külsőleg
  2. Járványveszély! Zöld Máté alternatív megelőző cselei
  3. Megkésett újévi jókívánság Himnuszunk születésnapján
Cimkézett: ,

Zöld Máté a bejegyzés írója, magáról ezt árulja el:
Bejegyzéseim Zöld Máté

Szólj hozzá!