A városi tanya – könyvajánló

Szerző: Molnár Dániel • 2010. márc., 20. • Kategória: Kert

Egykori falulakóként egyre többet foglalkoztat mostanában, hogy miként lehetne városi körülmények között kertet gründolni. Kutakodásaim során ráakadtam egy cikkre a Múlt-kor történelmi portálon, amely az angliai városi kertekről szól. Nemrég aztán ráleltem egy magyar könyvre is, amelyet Rosta Gábor írt, valamint csatlakoztam a magyar Reclaim the Fields mozgalom google csoportjához is. Szóval lehet, hogy nemsokára városi kertem lesz, erről majd az idő előrehaladtával beszámolok. Alább viszont Gábor a könyvét mutatja be.

A napjainkban egyre divatosabb kifejezésekről, mint környezettudatosság, fenntarthatóság egyre több helyen hallunk, azonban gondban vagyunk akkor, amikor a saját életünket akarjuk átalakítani, amikor magunk is tenni akarunk a természet megóvása érdekében.

A saját életszemléletünk és életvitelünk átalakításához nyújt segítséget A városi tanya című könyv, amely számos, apró gyakorlati példán keresztül mutatja be a lehetőségeit, a környezettudatos, takarékos, egészséges életvitelnek. A könyv célja elsősorban a gondolatébresztés, rámutatni, hogy mennyi mindent tehetünk mi magunk is a családunkért, a szűkebb környezetünkért, és tágabb értelemben a Föld nevű bolygóért, másodsorban gyakorlati tanácsok és ötletek sorát vonultatja fel, amelyeket magunk is kipróbálhatunk. A könyv a saját részre történő városi kertészkedés, a környezettudatos és energiatakarékos háztartásvezetés, a kerékpáros és közösségi közlekedés témakörében mutat be számos példát, amelyek alkalmazásával, nem csak takarékosabb életet élhetünk, de hozzájárulhatunk a környezet megóvásához, az egészségesebb élet eléréséhez is.

A jelenlegi gazdasági válság nem fog egyhamar megoldódni, ráadásul az előre tudott olajválság, termőföld válság, túlnépesedési folyamatok, éghajlati anomáliák, csak tovább fogják nehezíteni az amúgy sem könnyű életfeltételeket. Éppen ezért tudatosan kell felkészülni a változásokra, tanulni kell az elődeink évszázados tapasztalataiból, alkalmaznunk kell a módszereiket, és legfőképp hosszú távú tervek mentén kell berendeznünk a mindennapjainkat.

A jelenleg élő fiatal generáció többsége soha nem élt meg nagyobb kataklizmát, és elfelejtette nagyszülei tudományát: nem tudunk kertészkedni, befőzni, dunsztolni, savanyítani, takarékoskodni, tervezni a jövőre. Hozzászoktunk ahhoz, hogy megkapunk bármit, bárhol és bármikor, csak be kell sétálnunk egy légkondicionált, szupermarketbe, és kontinenseket, óceánokat átutaztatott élelmiszerek között válogathatunk. Függetlenítettük magunkat évszakoktól, távolságoktól, a növények érésének rendjétől.

A válsággal fontos figyelmeztetést kaptunk: a fogyasztásra és a növekedésre beállított rendszereink határosak, az életszemléletünk téves. Nemsokára felbecsülhetetlen érték lesz, ha valaki kicsit is ért a gazdálkodáshoz, vagy kézművességhez, és képes közösségeket szervezni” – vélekedik a közeljövőről a könyv írója.

Ástak a győzelemért

Számos történelmi példa mutatja, hogy az önellátás képes átsegíteni a városi embert a nehéz időszakokon. Ilyen nehéz időszakot éltek meg a második világháború idején Angliában, amikor a tengeri blokád miatt megjelent az éhezés réme. Az angol kormány beindította a Győzelem kertek (Victory Gardens) mozgalmat, amely során a városokban és környékükön mindenki kapott akkora parcellát, amelyet maga meg tudott művelni. Termeltek zöldséget, gyümölcsöt, olyannyira sikeresen, hogy a kalória bevitelük közel felét fedezte az önellátás.

De hasonló Kuba példája is. Ma Kubában található a világ legfejlettebb közösségi kertészkedése, ráadásul mindezt organikus gazdálkodással érték el, hiszen nem használnak sem műtrágyát, sem más mesterséges anyagokat. A fejlett világban is jó példákat találhatunk: az USA és Kanada közös szövetsége, a Közösségi Kertek Szövetsége 18 ezer community garden-t tart nyilván, emellett jól működő iskolakert programokat is működtetnek. Egyre többen döbbennek rá arra, hogy a saját termény nem csak egészségesebb, olcsóbb, de biztonságosabb is a bolti áruknál, hogy a szabadidő eltöltése, nem szükségszerűen jelenti a televízió nézést, hanem végezhetünk hasznos, értékteremtő, egészséges munkát, a kertben, a balkonon, vagy egy közösségi kertben.

A könyv a városi embernek szól, aki néhány cserép és virágláda segítségével egy panellakásban is virágzó zöldségkertészetet teremthet, vagy elhagyott grundokon gerilla-kertészkedhet, esetleg csoportokat teremve városi közösségi kerteket művelhet. Szól azoknak, akik kipróbálnák, milyen buja és hasznos vegetáció hozható létre a hétvégi telken, ami sokkal többet jelent, mint néhány díszfa és a pázsit gondozása. Szól azoknak, aki a városok élhetetlensége miatt az utóbbi időszak kivándorlási hullámában kertes házba költöztek az agglomerációban, ahol a pázsitgondozás helyett olyan élettel teli környezetet alakíthatnak ki, ahol helyben termelt élelem kerül asztalra, megteremthetik magunknak a valódi öngondoskodás egy részét.

Természetesen a teljes önellátás nem cél, nem is lehet az, azonban magunkhoz ragadni egy-egy elemét a saját magunk, és családunk ellátásának, ez csökkenti az államtól és a szolgáltatóktól való függőségünket, biztonságot teremt, és csökkenti a bolygó terhelését. A saját célra termelt növények nem csak egészségesebbek, vitaminokban és zamatban gazdagabbak, mint a több ezer kilométerről szállított bolti áruk, de ingyen is vannak, hiszen gondoskodással fizetünk értük, emellett csökkentik a szállítással a légkörbe jutó széndioxid mennyiségét. Sokszoros haszon rejlik az önellátásban, saját és közösségi haszon egyaránt.

A válság lehetőségként való megélésének egyik legfontosabb eleme, a saját szemléletváltásunk elősegítése, új életstratégiák és napi életvezetési gyakorlatok megtanulása és alkalmazása. Hiszem, hogy néhány egyszerű alapelv mentén sokban igazíthatjuk saját életünket és közvetlen környezetünket a bolygó adottságaihoz és a természet rendjéhez. Ehhez kívánok segítséget nyújtani, az önellátás, a takarékosság és környezettudatosság szemléletének bemutatásával.

A könyvhöz tartozik egy honlap a www.avarositanya.hu, ahol a városi kertészkedéssel, a fenntartható fejlődéssel lehet találni információkat.

Kapcsolódó anyagaink:

  1. Főállású Angyal a közösségi kertekért
  2. B története – olvasmány, élmény, könyvajánló
  3. Az elektromos autók hete – heti zöldhírek a ZöldMáté.hu-tól
  4. Műveljük Kertjeinket! Komposztmester Képzés – Önreflexiók
  5. közös területeinkről, közterületlenül – képes svájci élménybeszámoló 2.
Cimkézett: , , , , ,

Molnár Dániel a bejegyzés írója, magáról ezt árulja el:
Bejegyzéseim Molnár Dániel

Eddig összesen 4 hozzászólás érkezett

Hozzászólok Én is »

Szólj hozzá!