River Cottage és Hugh, a vidéki hős

Szerző: Molnár Dániel • 2010. jún., 23. • Kategória: ZöldSég

A Spektrumon futó, River Cottage sorozat a kedvenceim közé tartozik. Május végén  részt vettem a sorozatban szereplő farmon egy kenyérsütő kurzuson. Ennek tanulságairól rövidesen be is számolok.

Sajnos a sorozat főszereplőjével Hugh Fearnley-Whittingstall-lal nem sikerült találkozni, mivel ő épp egy könyvvásáron dedikálta köteteit. Azonban érdemes összefoglalni, hogy ki is ez a Hugh.

Angliában Hugh legalább akkora sztár, mint az itthon jóval ismertebb Jamie Oliver, olyannyira, hogy az Observer Ethical Awards idei versenyén pont a Jamie-t megelőzve nyerte el a “kampány” kategória díját. Mindezt az állatjóléti és az etikus életvitel és gazdálkodás területén végzett munkájáért. Feljebb látható egy tribute dal a Youtube-ról.

A sorozat szorgos nézegetésből az derülhet ki hősünkről, hogy a nagy loboncú, szemüveges, cingár, vélhetően szakács foglalkozású angol srác valamikor 1997 tájékán úgy dönt, hogy elköltözik Londonból és átadja magát a vidéki élet örömeinek. Mindezt organikus módon próbálja tenni. Bérel magának egy házikót (cottage) valamely angol arisztokrata birtokának egyik félreeső szegletében.  Elkezd gazdálkodni, és az egyik fő alapelvének megfelelően a megtermeltekhez hozzáadja a tőle tellő legnagyobb értéket: főz belőlük valami finomat. A készterméket aztán valamelyik környékbeli piacon vagy fesztiválon próbálja meg eladni.

Gondolhatjuk persze, hogy ez mind szép és jó, de biztosan nem tudna megélni a Channel4 támogatása nélkül. (a tvcsatorna, ami a sorozatokat készíti és sugározza Angliában) támogatása nélkül. Ez azonban nem így van, River Cottage csupán egy a rengeteg angol bio-öko faromok közül, amely saját termésükből és az általuk nyújtott szolgáltatásokból (szállás, fesztiválok, oktatás) élnek. (Ezek egyikén – a Trill Farmon volt a szállásom nem messze River Cottage-tól.) A legismertebb azonban biztos, hogy River Cottage.

Népszerűsége nyilván köszönhető a sorozatnak is, de azért kell hozzá Hugh excentrikus, néha idiotizmusba hajló viselkedése. Nézzünk csak pár példát!

Ehető?

Hugh talán leggyakoribb mondata. Igazi bélpokloshoz méltóan megpróbál mindent befalni nyersen, sütve, főve vagy párolva. Néha olyan bátran harap bele, egyébként nem teljesen tisztázott tulajdonságú növényekbe, hogy magam is összeborzongok és lelki szemeimmel már látom is valamelyik kórház, amint mérgezésből lábadozik.

Feneketlen bendőjének áldozatul esnek:  félig mérgező és nyersen nem fogyasztható gombák, számtalan számomra ismeretlen növény, egy nagyobb sáríztől megszabadított amúr, több tucat vadgalamb, meztelencsigák, házas csigák, ipari kikötőből megszabadított osztrigák, egy felnőttpulóvernyi marhabendő, malacfarkak és fülek, továbbá számolatlanul két- és négylábú állatok, valamint halak, több bokor nyers csalán (amitől jól megfeketedik az ember nyelve), valamint egészen hétköznapi zöldségek és gyümölcsök és még ki tudja milyen élő és élettelen dolgok.

Légi gombafelderítés

Mivel hősünk bolondul a gombákért ezért a sövények miatt nehezen átlátható angol vidéket megpróbálja felső nézőpontból vizsgálni. Az eredmény a főszereplő kezdeti parázásának ellenére  nagy siker. Egész szép pöfeteg mennyiséget sikerül gyűjteni.

Versenyek

Ahol bármilyen étellel, itallal esetleg haszonállat vagy haszonnövény bemutatásával versenyezni lehet ott Hugh feltünk és viszi házi készítésű ill. nevelésű dolgait. Néha nyer, néha csak sokadik helyezést ér el, de ahogy látom soha nem búsul, hanem felvidítja magát valami házi készítésű bódító itallal. Saját meglátásom szerint a legnagyobb törést az okozta neki, hogy nem sikerült megnyernie az legnagyobb babhüvelyek versenyét.

Landshare

Ahogy korábban arról mi is írtunk, Angliában nagy divat (háborús időben pedig egyenesen követelmény) városi kerteket fenntartani. Hugh a mozgalom élére állt és megalapította a Landshare nevű mozgalmat. Ide jelentkezhetnek azok is, akiknek művelhető földje van és azok is aki kertet szeretnének művelni, a weboldalon a két oldal aztán szépen egymásra találhat. A tagok száma mai állás szerint: 48910 fő.

Ki a csirkékkel kampány

A csirkék jobblétért (ketreces vs szabadtartás) folytatott kampányában Hugh nekimegy a hazai kiskereskedelem urainak is. Először megpróbálja szép szóval meggyőzni kiskereskedelmi láncokat, hogy részesítsék előnybe a fenntartható körülmények között nevelt csirkék húsát a ketreces tartásúakkal szemben.

Küzdelem első szakaszában csukott ajtókat és zárt füleket talál. Így, hogy el tudja mondani a véleményét a Tesco közgyűlésén, vásárol 1 db – azaz egy darab – Tesco részvényt így már felszólalhat. (Kisebb technikai akadályt gördítenek elé: több ezer fontot kell befizetni technikai költségként. Ezt az összeget rajongói azonban két nap alatt összedobják.) A részvényesek végül nem fogadták el indítványát, de a kampánynak köszönhetően sok ember és több kiskereskedő is megváltoztatta a csirkehús beszerzésére vonatkozó szabályait a szabad tartású csirkék javára.

Végül pedig álljon itt, a teljesség igénye nélkül pár alapelv, amelyek a sorozatból kihámozhatóak és számomra is végtelenül szimpatikusak:

  • Termeld meg a saját élelmiszered!
  • Sokkal több lehetőséged van élelmiszer-termelésre, mint azt gondolnád!
  • Folytass biotermelést!
  • Ne pazarolj, használj fel mindent!
  • Egyél helyben termelt és az idénynek megfelelő élelmiszert!
  • Bánj a lehető legjobban állataiddal!

Kapcsolódó anyagaink:

  1. A városi tanya – könyvajánló
  2. A jövő farmja, a jövő kertje…
  3. Heti zöldülés zöldhírekkel a ZöldMáté.hu-n
  4. ZöldMáté.hu boltvadász: házisajtos a Rákóczi téren
  5. B története – olvasmány, élmény, könyvajánló
Cimkézett: , ,

Molnár Dániel a bejegyzés írója, magáról ezt árulja el:
Bejegyzéseim Molnár Dániel

Eddig összesen 9 hozzászólás érkezett

Hozzászólok Én is »

Szólj hozzá!